Január – a csendes nyugvópont legbelül

Fotó: Natasha Vasiljeva (unplash)

Több, mint húsz éve jógázom és mindig tanulok valami újat. December végén több hétig gyakoroltam egy légzésmintát, ami megváltoztatta azt, ahogy addig a cselekvéshez és pihenéshez hozzáálltam, ahogy korábban a mindennapokat éltem.

Általában nagyon hatékony vagyok és nehezen tudok pihenni. Ezt talán anyámtól örököltem, aki több generációra visszamenőleg munkás parasztcsalád gyermeke. Alapból nyughatatlan, cselekvő típus vagyok, állandóan jár az agyam, és még ki sem jövök egy “projektből”, máris a következőt tervezem. Ez egybevág azzal, ahogy modern világunk működik: növekedni, elvenni, tenni, csinálni – vég nélkül. Mintha az emberiség valahol a kényelem és fejlődés útján elfelejtette volna, hogy a cselekvés után jön a pihenés, a virág és termés után a hervadás és hanyatlás, a belégzés után a kilégzés.

De miért is lenne fontos nekünk a hanyatlás, az elmúlás, a köztes állapot, a semmi?  

Kilégzés és belégzés között 

A pránajáma, a jógikus légzés-munka a kilégzés és belégzés egyensúlyára épül, ez a kettősség ismétlődik az ember első lélegzetétől az utolsóig. A belégzéssel magamhoz veszek, kapok, befogadok, és a kilégzéssel kiengedek, elengedek, adok. A ciklusnak mindkét része egyaránt fontos.

Van azonban a két fő iránynak két kistestvére is. A légzés benn- illetve kinn tartásának rövidke pillanatai. Mindkettő csak egy-egy tized másodpercig történik, szinte észre sem vesszük, de ott vannak. A megtartás, a virágzás, kiteljesedés csúcspontja, és a teljes megnyugvás, a csend, a “kis halál” pillanata. Ez a teljes csend, a mély pihenés állapota ott van életünk minden ciklusában: a belégzést követi a kilégzés, a nappalt az éjszaka, az álmot a mélyalvás, a nyarat a tél, az életet a halál. Mindegyik kettősség között mindkét irányban ott van az átfordulás lélegzetvételnyi szünete.

Az egész éves kifelé figyelés és cselekvés után ott a téli hibernálódás, a fagyos január. Az a nem-cselekvés, aminek szükségességéről a  modern ember elfelejtkezett. A nemlét, a nemtudás, a nem cselekvés oldala. A természet ilyenkor töltekezik. A mesékből még tudjuk, hogy a medve bebújik barlangjába, és a mag a földben pihen. Az erdő fái között átjár a hideg, a talaj fagyos, az élet pihen. Ez a megállás kell ahhoz, hogy kimerülés helyett töltekezzünk és a természet erőforrásai megújuljanak. 

Jelen lenni és érzékelni

Igen, modern civilizációnk megfeledkezett a mag állapotról, bár ez nem teljesen igaz. Az 2020-as év nagy erőkkel küldte az emlékeztetőt, milliók kényszerültek megállni és befelé figyelni. Márciusban a COVID járvány első hulláma alatt vácszentlászlói kertünkbe vonultam vissza a családommal. Tyúkokat vettünk, magokat vetettünk, felszereltünk a diófára egy “edzőtermet” és berendezkedtünk az otthoni életre. Bezárt az óvoda, a gyerekek hazajöttek, otthonról dolgoztam (volna) de annyira lelassult minden, hogy évek óta először nem kellett ürügy ahhoz, hogy egy-egy munkafolyamat napokat, akár heteket csússzon. 

Nemzetközi csapatunkkal online tréninget vezettem ezekben a hetekben, Európa több országából érzezett oktatóknak. Azon dolgoztunk, hogyan járulhatunk hozzá cselekvő módon egy fenntartható világ épüléséhez. A tanulási folyamatot Otto Scharmer munkája, a “Theory U” ritmusára fűztük fel.

A Masschusettsi Technológiai Intézet tanárának elmélete világszerte segít szervezeteknek, vállalkozásoknak rendszer szinten választ adni korunk társadalmi, ökológiai és spirituális kihívásaira. A folyamat első része arra hív, hogy álljunk meg. Álljunk meg és figyeljünk másokra, figyeljünk saját belső hangunkra. Talán életünkben először figyeljünk teljes figyelemmel, nyitottan arra, hogy olyat hallunk, amiről eddig fogalmunk sem volt. Figyeljünk teljes elménkkel és teljes szívünkkel.

Ilyen módon kibújva kondicionált elménk fogságából eljuthatunk oda, amit a folyamat úgy hív: jelen lenni és érzékelni (az elmélet új angol szót hozott létre: presencing  a “presence” és a “sensing” összevonásával). Ezen a helyen elengedjük minden eddigi elvárásunkat, korábbi meglátásainkat, berögződéseinket, és mindazt, ahogy az adott kérdésben eddig eligazodtunk, tájékozódtunk, gondolkodtunk és éreztünk.

Ez a pont egy belső kapu. Ezen a kapun átmenni azt jelenti, hogy megszabadulunk mindattól, ami eddig gátolta hogy a régi, megszokott énünk helyett a jövőbeni legteljesebb énünk cselekdhessen.  Ennek a mentális helynek a megtapasztalása lehetővé teszi az adott élethelyzet magasabb szintű megértését. Ezen az átkapcsoló ponton elérhetjük inspirációnk és akaratunk forrását. Innen következhet egy-egy élethelyzet vagy akár jelen korunk globális kihívásainak radikálisan, vagyis gyökeresen új megoldása.

Belső megújulás 

A karantén első hetei alatt, pontosan a nemzetközi képzésünk zoom-on vezetett találkozóinak idejében az élet olyan kihívás elé állított, ami lepipálta a pandémiát: el kellett hagyunk szeretett vácszentlászlói otthonunkat azért, hogy hétéves kislányom megfelelő iskolába járhasson.

A kurzus során megtapasztalt folyamat, a megállás és mély figyelem utáni fordulópont megtapasztalása hatalmas segítség volt a döntési folyamatomban. Életemben talán először nem a régi minták szerint döntöttem, időt hagytam megtapasztalni, milyen válasz van bennem a különböző lehetőségekre. Olyan meglepő, teljesen új megoldás született, ami elég ideig érlelődött bennem és hosszú távon is élhetőnek bizonyult.

A költözés, iskolakezdés heteiben, életünk teljes átszervezése közepette többször megálltam hálát adni a folyamatnak, ami teret adott az elengedés és újbóli cselekvés közötti szünetben időzni, a mag állapot nem cselekvésében megérlelni a döntésemet. 

Január, a természet nyújtotta lehetőség

Nem csoda talán, hogy ezek után megváltozott az, ahogyan a januárt érzékelem. Ez a sötét, hideg hónap ezután nem barátságtalannak és unalmasnak tűnik, hanem a természet által kínált lehetőségnek arra, hogy megérkezzek a jelenlét és érzékelés állapotába. Rövidek a nappalok, kevesebb a feladat és a találkozás (a COVID alatt szinte nullára csökkent). Hív az otthon melege és a begubózás. Hosszúak ezek a hetek, amikor a belégzés és kilégzés közötti állapotot megélhetjük. 

Évek óta hallom, hogy aki megteheti, januárban megy “nyaralni” valami trópusi tengerparti helyre, ahol feltöltekezik a napfénnyel. Én mégis arra hívlak, próbáld ki, milyen maradni, belesimulni a januárba, együtt pihenni a természettel és a mag állapotában töltekezni. Figyelj arra, milyen ebben benne lenni, és milyen a mag állapotából lassan, finoman, óvatosan szárkezdeményt ereszteni tavasszal? Van-e olyan élethelyzet, amiben megújulásra van szükséged? Mennyi energiád lesz, ha előtte megállsz és töltekezel? Hogyan kezdődik most az év? Mi történik veled akkor, amikor már az erdő fáiban is beindul a nedvkeringés és kibújnak a rügykezdemények?

Hálás köszönet Gáborjáni Rékának és Peter Hoffmannak.

Hivatkozások: 

Gáborjáni Réka: Téli Nidra Rasayana kurzus

Otto Scharmer: Theory U