
Mélyökológia műhely
Cselekvő Remény – mélyökológia műhely
Változékony, bizonytalan, komplex és ellentmondásos világban élünk. Ökológiai, társadalmi, gazdasági problémák komplex halmazával szembesülünk. Mindez egyre sürgetőbb választ igényel az egyénektől és közösségektől. Ehhez a válaszhoz sokat kell tanulnunk, és az elméleti tudás önmagában nem elég. Saját helyünket, egyensúlyunkat is meg kell találnunk ebben a komplexitásban, azt a helyet ahonnan autentikus módon cselekedhetünk a pozitív változás felé.
A műhely célja, hogy a Földünk ökológiai állapotával törődő érzékeny emberekként rátekintsünk saját belső motivációnkra, azokat tudatosítsuk, mozgósítsuk rejtett energia forrásainkat, hogy hatékonyan cselekedhessünk. Arra hív, hogy újraértelmezzük a Természet egészéhez fűződő kapcsolatunkat, és megtapasztaljunk önmagunkat mint az élő ökoszisztéma részét. Feltárjuk korunk és Földünk ökológiai, társadalmi állapotával kapcsolatos gondolatainkat, érzelmeinket annak érdekében hogy mindezt pozitív cselekvő energiába fordítsuk.

Ezekre a kérdésekre keressük a választ
- Milyen hatással vannak korunk globális ökológiai kihívásai lelki-testi-érzelmi állapotomra?
- Mely érzések vannak jelen bennem, miközben egyre többet tudok meg a globális ökológiai krízisről?
- Hogyan használhatom ezeket az érzelmeket a pozitív cselekvés kiindulópontjaként?
- Hogyan tápláljam a bennem rejtő cselekvőkészséget miközben nyitott maradok a nehézségek felé?
- Mi az én valódi, autentikus szerepem a megoldásban?
A műhely hátteréről
Az egész napos műhely során részvétel alapú, egyéni, páros és csoportos tanulási módszereket használunk, nagy hangsúly kerül a természetben végzett strukturált gyakorlatokra, a páros és csoportos megosztásra, reflexióra.
A nap során előtérbe kerül a az általánosan megszokott kognitív alapú munka helyett az érzelmekkel dolgozunk, és sokszor. A program az amerikai Joanna Macy által kidolgozott “Work That reconnects” mélyökológiai módszertanra épül, mely a rendszerelméletben, társadalmilag felelős spiritualitásban és a mélyökológia filozófiájában gyökerezik. Mi a Cselekvő remény?
A Cselekvő remény egy olyan cselekvési és gondolkodásmód, melyben az egyre összetettebb globális krízissel szembenézve kétségbeesés vagy tagadás helyett cselekvőképesen találjuk meg saját utunkat az Életet Támogató Társadalom felé. Az eredetileg Joanna Macy és Chris Johnstone által bevezetett fogalom („Active Hope”) egy egyszerű, három lépésből álló gyakorlat: lássuk tisztán a valóságot, tegyük le voksunkat azok mellett az értékek mellett amelyek mentén cselekszünk, és induljunk el a cselekvés útján ezek felé, mélyen összekapcsolódva az emberi közösségünkkel és a természeti világgal.
A műhely vezetőjéről

Berecz Ági, ökoterápiás szemléletű önismereti mentor, erdőfürdő vezető, The work That Reconnects mélyökológia csoportmunka facilitátor, az ELTE PPK Ember–Környezet Tranzakció Intézet doktorandusza.
A Joanna Macy által létrehozott The Work That Reconnects mélyökológia csoportmunka módszere alapján 2010 óta vezet csoportokat. E munka célja megismerni és feltárni sérülékeny ökológiai rendszerünk iránti nehéz érzéseinket és építő cselekvésbe fordítani azokat. A The Work That Reconnects módszertant Angliában tanulta Anna Mc Ivortól, majd Joanna Macytől.
Praktikus részletek
Időpont: 2026. Április 25 – 26 szombat-vasárnap, két napos műhely ottalvással
FB esemény: https://www.facebook.com/events/848163584775985
- Helyszín: Vácszentlászló, Pest Megye (közvetlen autóbusz közelekedés Budapest Stadionok pályaudvarról és Gödöllő vasútállomásról, valamint a programhoz telekocsi rendszert hozunk létre).
- Szállás: saját sátorban, kerti zuhanyhasználattal. 10.000 Ft /éj felárral kétágyas szobában, fürdőszoba használattal.
- Étkezés: Lehetőség van helyi, szezonális alapanyagokból készült vegetáriánus ebéd rendelésére 2000 Ft/ebéd áron. Reggeli és vacsora hozott alapanyagokból, batyus jelleggel (a telekocsi táblázat mellett egy batyus étkezés táblázatban a résztvevők összefogásával, így mindenből a legjobb jut + a megosztás öröme)
- A részvételhez szükséges a regisztráció és a részvételi díj utalása!
- Regisztráció: https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSfQxc5TOu7G4WAy1ymEReHINuu1p_q442uOxcUSGDtVupiL7A/viewform?usp=dialog
- Ár: a két napos program részvételi díja 48.000 Ft, sátras szállással, kerti zuhannyal és saját étkezéssel. A helyedet a részvételi díj felének (24.000 Ft) átutalásával biztosíthatod. Kérlek hogy a hátralévő összeget (24.000 Ft) legkésőbb a program előtt 48 órával utald. Lemondás esetén az előleg nem jár vissza. Ha úgy érzed, fontos hogy itt legyél, és ennek anyagi korlátai vannak, írj nekem és megbeszéljük.
- Utalási adatok: Pandora Egyesület, Magnet Magyar Közösségi Bank, 16200106-00228536 (közlemény: Mélyökológia műhely + neved és címed ahová a számlát kéred)
Korábbi résztvevők mondták
- „Ági mélyökológia műhelyét mindenkinek ajánlom. Új perspektívákat nyit meg az ökológiai gondolkodás és érzelmek területén egyaránt. Emellett felejthetetlen közösségi élményt ad.”
- „Hatalmas közösségépítő szereppel bír. Nagyon jó érzés volt hasonló gondolkodású és problémákkal küzdő embereknek megnyílni. A rohanó világban lelki és szellemi megnyugvást adott.”
- „Együtt gondolkodni közös, nagy kérdéseinkről azt hiszem, így lehet igazán: elismerve és levonva testi és érzelmi megéléseinket. Az ökológiai katasztrófa árnyékában nem csak fejben kell itt lennünk, és főleg nem egyedül.”