KÜLDETÉSEM

2005 óta dolgozom trénerként és csoportvezetőként, hazai és nemzetközi tanulási programok keretében az ökológiai tudatosság és belső fejlődés témáiban.

Célom, hogy a körülöttünk lévő Természetet mint megtartó közeget és mentort meghívjam az egyéni és csoportos önismereti folyamatokba. Így csökken a stressz, erősödik a Természettel való egységünk tudata, életmódunk során teljesebben gondoskodunk önmagunkról és Földünkről.

Munkám során a jóga és tudatos jelenlét alapú gyakorlatokkal kapcsolódunk önmagunkkal, szívből való figyelemmel és kommunikációval egymással és  újrakapcsolódunk a Természettel. Mindezzel enyhítjük a modern társadalmunkban tapasztalt elkülönültséget.

SZAKMAI MÚLTAM

2004-ben Pécsen, a Zöld-Híd Alapítvánnyal létrehoztam az Öko Kuckó Környezeti Nevelési Központot, ahol iskolás gyerekeket segítettünk az fenntarthatóbb élet felé. 2006-tól az Európai Ifjúság Program trénereként nemzetközi, nem formális képzéseket facilitáltam. 2007-2010 között Angliában pszichológiai hátterű ökológiai módszertanokat tanultam: “Cambridge Carbon Conversations” és a “Work That Reconnects” mélyökológiai önismereti munkát. Képződtem a skóciai Findhorn öko közösségben és az angliai Schumacher College-ban. Újra Magyarországon, 2010-től a Tudatos Vásárlók Egyesülete “Ökokörök” vezetőinek képzőjeként és a Goals For Goods program facilitátoraként működtem. 2012 óta alapító elnöke vagyok a Pandora Mélyökológiai Szellemi Központ Egyesületnek. Az elmúlt tíz évben hazai és nemzetközi képzéseinken, műhelyeinken, ifjúsági programokon a nem formális tanulás eszközeivel többszáz ember tanult az ökológiai és önismeret kapcsolatáról.

A jóga, mely több mint két évtizede kísér utamon, a test, a lélek és a szellem egységét segíti elő. Huszonöt éve jógázom, 2011-ben elvégeztem az amerikai Kudalini Research Institute nemzetközi kundalini jóga tanárképzését, azóta használom a jóga eszközeit munkámban.

ÖNISMERET ÉS ÖKOLÓGIA

2013-ban és 2015-ben megszülettek gyermekeim. Az anyaság személyes élménye és önismereti útja vezetett a Mother Nature projekt létrehozásához. Az Anya Útja önismereti műhely módszertana a természetben vezetett strukturált gyakorlatokkal segít az anyaság tapasztalatát feldolgozni. Az elmúlt évek másik jelentős munkája az “Inner Pathways To Sustainability” nemzetközi partnerség vezetése volt, amelynek keretében a belső regeneratív gyakorlatok és külső ökológiai életmódváltás, aktivizmus kapcsolatát kutattuk.

2014-2019 között integrál pszichológiát tanultam, és a segítő beszélgetés módszertanát. A képzés évei alatt saját élményű önismereti csoportokat végeztem. A segítő beszélgetés számomra arról szól, hogy teljes figyelemmel és feltétel nélküli elfogadással vagyok jelen és segítem a hozzám fordulót. A sétáló segítő beszélgetés alatt a ritmikus mozgás feszültséget old, közben a körülöttünk lévő Természet segíti az asszociációt.

Jelenleg a brit Tariki Trust “Ten Directions” ökoterápiás képzésén tanulok. Az általam vezetett egyéni és csoportos önismereti tanulás során hangsúlyt kap a tudatos jelenlét. Egymással és a körülölelő természettel is kapcsolódunk, ahogyan szó szerint egymás mellett haladunk a tájban. A természet jelenléte emlékeztet minket az ökoszisztémában elfoglalt helyünkre, a tájba olvadó rész egységekké válunk, más szóval megtapasztalhatjuk a természeti világot magában foglaló önmagunkat, ökológiai énünket.

Hiszem, hogy mindannyiunknak meg kell találjuk a saját életelixírünket, azt az “orvosságot”, amely a mi saját felajánlásunk a világnak, kiteljesedett életünk célja. Célom ennek felismerését elősegíteni munkámmal.

SZAKMAI EGYÜTTMŰKÖDÉSEK

Mélyökológia műhely a Kisközösségi Program Humánökológia tanfolyamán, 2014 óta évente

Integrál ökológia előadás az Integrál Akadémia 1. évfolyamán, 2015óta évente

A Permakultúra Nulladik Zónája műhely az Életfa Permakultúra PDC kurzusán, 2018 óta évente

A Pandora Mélyökológiai Szellemi Műhely Egyesület alapító elnöke, 2012 óta

“Inner Pathways Toward Sustainability” nemzetközi stratégiai partnerség vezetése (2018-2020)

“Mother Nature” nemzetközi stratégiai partnerség vezetése (2017-2020)

 
TANULMÁNYOK

Pécsi Tudományegyetem, Andragógia szak, 1997-2001

Training For Young Environmental Leaders, Regional Environmental Center, 2005

Training For Trainers for the European Youth Programme, 2005-2006

Kundalini Jóga Level One Jógatanár képzés, 2010-2011

Ecovillage Design Education and Training For Trainers, GAIA Educations, 2011

Integrál Pszichológia, 2014-2019

The Schumacher College Certificate in Leadership and Facilitation, 2018

Ten Directions Ecotherapy Training Programme, 2020 – folyamatban